OsztalekPortfolio.com
„Tudják, mi okoz nekem örömet?
Az osztalékaim beérkezése.”
(John D. Rockefeller)

Hazajöttem: Egy nehéz vallomás, egy komoly változás és egy korai bejelentés

osztalekportfolio.com - 2019. január 15., kedd 12:46

December 7-én indultunk útra Budapestről, hogy kiköltözzünk Albániába, 26-án pedig már jöttünk is haza. Ennél utazni is sokkal hosszabbakat szoktunk. Olyan mélységű felismeréseket hozott ez a néhány hetes időszak, melyek mellett az amerikai tőzsde decemberben produkált „mini összeomlása” még arra is kevés volt, hogy egyáltalán az ingerküszöbömet elérje. Nehéz lesz megírnom ezt a hírlevelet, mégis felvállalom, hátha elgondolkodtat.

Hálás vagyok

Ha ránézel az S&P 500 tőzsdeindex grafikonjára, szembetűnő, hogy épp arra az időszakra koncentrálódott az esés java, amikor Albániában voltam. Rendkívül pozitív meglepetés volt számomra, hogy miközben a média ontotta magából a pánikkeltő cikkeket, hozzám gyakorlatilag egyetlen ilyen hangvételű email sem érkezett. Pedig (túl) sok ezer ember levelezik velem, így az esély bőven megvolt. Elsősorban a FALCON hírleveles közösség tagjaitól kaptam meg azt a visszaigazolást, miszerint az általam hónapról hónapra sulykolt üzenetek kialakítanak bennük egy olyan hozzáállást, hogy lehetőségként tudják értékelni azokat a szituációkat, amikben a többség pánikol. Sikeres hosszú távú befektetővé csak az válhat, aki képes akkor vásárolni, amikor a tömeg elad, az ehhez szükséges erőt viszont csak idővel, tapasztalattal és talán némi segítséggel lehet megszerezni. Hálás vagyok, hogy a jelek szerint jó úton járunk! Ennek a beállítottságnak sokkal nagyobb jelentősége lesz a sikered szempontjából, mint egy-egy konkrét részvényválasztásnak.

Ha az S&P 500-at nézzük, a csúcstól a decemberi mélypontig nagyságrendileg 20%-os volt a visszaesés. Ugyan nem szoktam az osztalékportfólióm aktuális értékét napi szinten nyomon követni, azt mégis magabiztosan állíthatom, hogy esetemben a portfólió értéke hat számjegyű dollárösszeggel csökkent néhány hét leforgása alatt. Mivel többen írták, hogy az építkezés fázisában, a saját kis portfólióméretükkel még elbírják az ilyen eséseket, viszont „nagyban ez azért már kemény lenne”, szeretném ezt tisztába tenni. Kezdd kicsiben, építkezz fokozatosan, hónapról hónapra a megtakarításaid befektetésével, így évek múlva, amikor már nagynak érzed a portfóliód (ami nyilván relatív), akkor lesz már annyi tapasztalatod és ezzel együtt bizalmad ebben a befektetési megközelítésben, hogy véletlenül se lesz keményebb egy tőzsdei pánik átélése, mint az utad elején, tapasztalatlanul.

Egyetlen álmatlan éjszakát se okozott nekem Albániában a részvénypiac. (Okozott helyette más.) Az osztalékaim és készpénzállományom kihelyezésének lehetőségét láttam meg a kialakult helyzetben, illetve kisebb portfólió átrendezési lépéseken is elgondolkodtam. A FALCON hírlevelesek meghallgathatták az akkori célpontjaim listáját egy rövid hanganyag formájában, amit extra segítségnek szántam azokban a pörgős napokban.

Tévedtem

Az Osztalékból szabadon könyvem olvasói közül sokan fordulnak hozzám olyan visszajelzéssel, hogy mennyire igazam van, mekkora biztonságérzetet tud adni a folyamatosan érkező és növekvő osztalékok áramlása. Biztosan kiolvasható ilyen utalás a sorok között (vagy talán egész expliciten is), azt a könyvet ugyanakkor évekkel ezelőtt írtam, és azóta igen sok mindent megtapasztaltam. Jelenleg úgy érzem, hogy aki a biztonságérzetet a pénzben keresi, az sosem fogja magát biztonságban érezni. (A több pénz csak felerősíti azt, amilyen vagy, ahogyan érzed magad. Akár a bizonytalanság érzetét is.) A biztonságérzet szerintem belülről jön, ha dolgozol magadon. Ennek ellenére egy minőségi osztalékportfólió felépítésének mindenképp van értelme, az elmúlt hetek nehéz időszakában például szinte ez volt az életem egyetlen stabil pontja, csak a pénzügyeim miatt nem kellett aggódnom. Nem cserélném el semmire ezt, biztonságérzetet viszont nem fogsz osztalékból venni. És másból sem.

Ha ettől eltérőt sugalltam a könyvben, akkor tévedtem. Nem ez lenne az első tévedésem, abszolút rossz nyomon jártam például a korai nyugdíjba vonulással kapcsolatban is. Csak akkor ébredtem rá, milyen szinten hibás ez a koncepció, amikor néhány napig se tudtam élvezni a korábban áhított, végcélként kitűzött állapotot. Írtam már erről, nem ismétlem magam.

Tévedéseim sorába bizonyos szempontból az albán kiköltözés is beleillik. Véletlenül sem azért, mert Albánia rossz célpont lenne! Nem kifelé mutogatok, nem keresek felelősöket, mert az igazi ok bennem van, csak nem akartam észrevenni, amíg végül már nem volt más választásom.

Volt bátorságunk hazajönni

Levelek százait kaptam a kiköltözést „bejelentő” írás után, hogy micsoda bátor döntést hoztam, és ez mennyire tiszteletreméltó. Az a helyzet, hogy szerintem a hazaköltözés volt a kettő közül a nagyobb bátorságot igénylő döntés.

Idemásolom, amit az egyik barátomnak írtam kintről:

Az az érdekes, hogy kb. semmi olyan nem történt, és nem is tapasztalunk semmi olyat, amivel otthon ne lettünk volna előre tisztában.
- Nem beszéljük a nyelvet, a helyiek meg az angolt nem nagyon.
- Tél van (10-15 fok), és itt nem divat a fűtés.
- Ketten vagyunk, szinte totál elkülönülve.
- Itt nincsenek fenn neten a dolgok, csak azt találod meg, akit ismersz. Mindenhez segítségre van szükségünk, ehhez pedig nagyon nem vagyunk hozzászokva.
- A kutyánk nem tud más kutyákkal játszani, ezért nem fárad el és nehezen kezelhető. Vagy inkább sehogy.
- A lakás berendezése nem lesz rövid projekt. Pl. nem értik, miért kell nekem egyáltalán íróasztal.
Sorolhatnám még, de tényleg szinte mindet tudtuk otthon. A gyakorlatban mégis más.

Azt kaptuk kint, amire elméletben számítottunk itthon, csak éppen az elmélet és a gyakorlat érzésre teljesen más! A tőzsdével kapcsolatban, azon belül is a komolyabb hullámzás elviselése kapcsán szoktam példaként említeni a Ferrari World hullámvasútját, amit Abu Dhabiban próbáltam ki. Előre lehetett tudni, hogy 4,9 másodperc alatt gyorsul majd az a szörnyeteg 0-ról 240 km/h-s sebességre, de hogy ez mit jelent a gyakorlatban, az már csak akkor derült ki, amikor eldeformálódott az arcunk, miközben hasítottuk a levegőt. (Itt egy videó , amin Alonso és Massa próbálja ki ezt az attrakciót. Nem őszinte a mosolyuk, pedig ők még hozzá is vannak szokva a műfajhoz. Nagyon más dolog elméletben beszélgetni valamiről és a gyakorlatban átélni.)

A fent vázlatosan sorolt kellemetlenségek, kényelmetlenségek miatt jöttünk haza? Véletlenül sem! Nem futkároznék maratonokat és nem csináltam volna ironmant se, ha feladós lennék, visszafordulnék az első nehézségeknél. Ennél sokkal mélyebb indokról van szó, amiről még most is elég nehéz elhinni, hogy előzetesen teljesen félreértékeltem.

Mielőtt kimentünk, én voltam az, aki magabiztosan hangsúlyozta, hogy az itthoni emberi kapcsolataim java felszínes, az igazi barátaim száma minimális, „simán társaságot” pedig majd találok kint is. Óriásit tévedtem, és nem elsősorban a kapcsolataim minőségével kapcsolatban, hanem azzal, hogy ezek a kapcsolatok még így is milyen sokat jelentenek nekem! Amikor évekkel ezelőtt 3-4 hónapot utazgattunk megszakítás nélkül, egyetlen pillanatig sem volt a fejemben a mostanihoz hasonló veszteségérzet, mert tudtam, hogy haza fogunk jönni. Ezzel szemben a kiköltözéskor már a budapesti utcánkból kifordulva átkapcsolt valami a fejemben, és a „véglegesség” érzése bekapcsolta a veszteségérzetet. Írtam korábban, hogy egy elmetérképes feladatnál sok évvel ezelőtt feltártam, hogy a legfőbb motivációm az, hogy „több minőségi időt szeretnék tölteni vidám emberek társaságában”. Ez az, amihez egy centivel se vitt közelebb az osztalékos edukációs tevékenységem, az albán kaland viszont egyértelműen feltárta, hogy van teendőm a témában, és nem menekülni kellene előle. Azért vagyok itthon, mert a kapcsolataim elvesztését elméletben ugyan könnyen elfogadtam, a gyakorlat viszont megmutatta, hogy mi az igazán fontos számomra.

Mindezek fényében már az első napokban látszott, hogy nem fogunk kint maradni. Lehetett volna erőből nyújtani a dolgot, „kibírhattunk” volna akár éveket is kint, hogy „igazán megmutassuk kifelé”, de ennek számomra sose volt értelme. Erőből lehet élni, csak felesleges. Gyönyörű YouTube videókat készíthettem volna a kinti erkélyünkről (mert kilátás van bőven), és a hazai „megmondó-ember piac nagyjai” talán így is tettek volna, ehelyett meghoztam egy olyan döntést, ami sokkal inkább összhangban van az értékrendemmel. Két kérdést tettünk fel, ami elvezetett a döntésig. Egyik nap a boltból hazasétálva megkérdeztem Anikót, mit érezne, ha most azonnal beülnénk az autóba és elindulnánk Budapest felé. Azt válaszolta, hogy nagyon boldog lenne, és én is pont így éreztem. Ekkor merült fel, hogy vajon mekkorát hibáztunk a kinti lakás megvételével. Azt kérdeztem, ha most idejönne az ingatlanos csaj és letenné az asztalra pontosan azt az euró mennyiséget, amiért a lakást vettük, akkor visszaadnánk-e az ingatlant a pénzért cserébe? Teljesen kizárt! Mindkettőnk azonnali és egyértelmű válasza ez volt.

Egyfajta kétlaki élet tervével jöttünk haza, ezzel együtt fogalmam sincs, mennyi időt fogok éves szinten kint tölteni. Az mindenesetre pozitív, hogy érzésre sokkal könnyedebben kezelem a magyarországi történéseket, mióta ennyire kézzelfogható közelségben van egy „menekülő útvonalam”. Egyik barátom úgy fogalmazott, hogy jó kis „önismereti workshop” kerekedett az albán kiköltözésünkből, szerintem viszont életem egyik legkeményebb kalandját sikerült összehoznom, aminek keretében egyszerűen nem volt lehetőségem nem szembenézni az igazsággal az életem olyan területein, melyeken a szokásos pesti hétköznapjaimban csodálatosan működtek az elkerüléseim. A december 7-ével kezdődő öt hét alatt annyi és olyan kaliberű dolog történt velem (egészség, kapcsolat és szinte minden téren), amik közül önmagában egy is évekre padlóra szokott küldeni egy „átlagembert”. Ebben az időszakban csak a ráadás szerepét tölthette volna be az osztalékportfólióm hat számjegyű lebegő mínusza, de ez tényleg inkább csak mosolyt csalt az arcomra, a felmerülő lehetőségek miatt. (Tudom, hogy extrém vagyok ilyen szempontból, de egyszerűen én sose tekintettem úgy az osztalékportfóliómba befizetett pénzre, hogy azt majd valamikor ki fogom onnan venni, és jó lenne sokkal többet kivenni, mint amit betettem. Legfeljebb az osztalékokat fogom részben vagy egészben felélni, a számlám tőkeértéke így egyáltalán nem izgat.)

Albánia megadta azt a fájdalmas, de később majd remélhetőleg nagyra értékelt lökést, ami által egy kirakatélet utolsó elemeit is szilánkosra lehetett és kellett törnöm. Eltart egy ideig, mire újra összerakom magam, utána viszont abszolút nyitott vagyok arra, hogy összejöjjünk egy újabb rendezvény keretében, amire elég sokan próbáltok rávenni. Felkérésre, pénzért és muszájból nem állok ki, majd csak akkor, ha úgy érzem magam.

Lehet, hogy írtam egy könyvet

A kiköltözéshez egyébként azért sem kellett túl nagy bátorság, mert amikor az adott lakást kiválasztottuk, teljesen egyértelmű érzéseim voltak, sőt még képeket is láttam magam előtt. Láttam, ahogy ott írok valamilyen könyvet, és közben jól érzem magam. Semmi kétségem nem volt, hogy meg kell venni azt az ingatlant, és az ártárgyalás során kapott jelek is tovább erősítették ezt a meggyőződésemet. A kint töltött nem túl hosszú idő alatt nagyjából véglegesítettem egy korábban elkészült kéziratot, ami jelenleg a következő munkacímen fut: „Ironman – Eszement kalandból felszabadító önismereti utazás”. Fogalmam sincs, az OsztalékPortfóliós közösségből hány embert érdekelhet ez, és egyelőre megjelenési dátumot se tudok ígérni. Csak azt tudom, hogy ez az írás nem maradhat kiadatlanul. A kéziratot véleményezők visszajelzése is ebbe az irányba mutat, szerencsére.

Szenteste és a kritikus tömeg

Pánikoló hangvételű leveleket ugyan tényleg nem kaptam, a hozzám napi szinten érkező emailek mennyisége viszont elfogadhatatlan szintet ért el. Konkrétan még december 24-én este is félóránként jöttek a kérdéslistákat tartalmazó levelek, melyek közül egyik-másik több oldalas terjedelmű volt. Ugyan szívesen segítek mindenkinek (különben nem létezne ez az oldal már lassan öt éve), abban viszont egészen biztos vagyok, hogy nem fogom emailek megválaszolásával tölteni az életemet. Egyébként is jó vagyok abban, hogy mindenki más igényeit magam elé sorolom, így végül épp magamat hagyom ki a saját életemből. Ennek 2019-től vége. Mostantól felvállalom, hogy nem minden levélre fogok válaszolni. Terveim szerint ehelyett biztosítok majd heti vagy kétheti rendszerességgel egy 60 perces webinar alkalmat, ahol lehet kérdezni. Nem lesz ingyenes, hogy ne legyünk több ezren. Aki viszont a jelképes árát se szeretné megfizetni, az tényleg tegye bele azt az 5-10 percet, hogy a Google, az Interactive Brokers ügyfélszolgálata, vagy éppen a korábbi írásaim megadják a választ a kérdéseire. (Mert a hozzám érkező levelek 99%-a egyértelműen abba a kategóriába tartozik, amire percek alatt lehetett volna választ találni, csak éppen egyszerűbb volt engem terhelni vele. Sokan a saját idejüket többre értékelik, mint az enyémet. Az én hibám, eddig hagytam ezt.)

Miért pont eddig? Mostanra a magyar nyelvű Osztalékból szabadon könyvből több, mint 4000 példány talált gazdára. A nemzetközi e-learning platformokon összesen 3918 tanulóm van. Nagyságrendileg 2000-3000 főre tehető azoknak a száma, akik változó rendszerességgel kérdésekkel látnak el. Ezt egyedül nem tudom és nem is akarom kezelni. A FALCON hírleveles 749 embert külön kategóriába sorolom, ők a „belső kör”, akik bizalmat szavaztak nekem, és igyekszem továbbra is a tőlem telhető legjobban támogatni őket. (Megjegyzem, hogy többségük úgy nyilatkozik, hogy a prémium hírlevél és a magyar nyelvű kiegészítő videó mellett egyszerűen nem nagyon van mit kérdezni. Én is így gondolom.) Érik bennem egy olyan gondolat, hogy a FALCON-osok számát 1000 főben maximalizálom, és ha „teltház” lesz, akkor várólistára lehet jelentkezni. (Szerintem ez néhány hónapon belül bekövetkezhet.) Ha nem lépek meg valami hasonlót, akkor vagy nem marad életem, vagy nagyvállalattá kell fejlesztenem a FALCON-t. Egyik lehetőség se túl vonzó számomra jelenleg.

A kérdés-válasz formátumú webinar megoldással mindenesetre konkrét határok közé lesz szorítva, hogy mennyi időt szánok heti szinten a kérdések megválaszolására, és mindenki számára adott lesz a lehetőség, hogy kérdezzen.

Némi részvényes ráadás

prémium hírlevél minden magyar kiegészítő videójában sorra szoktam venni, hogy milyen részvényeket vásároltam az elmúlt hetekben. Ezúttal kivételt teszek, és egy nevet itt is megosztok, ha már cikket is írtam róla a Seeking Alpha oldalra. Íme:

Is T. Rowe Price A Buy Before February's Dividend Increase?

Ez véletlenül se vételi ajánlás, ennyit fontosnak tartok hozzátenni. A következő infót pedig Gábortól kaptam, és közzéteszem, mivel szerintem sok Automatizált vagyonépítés tréninget végzettnek segíthet:

Úgy néz ki, hogy időközben megjelentek az EU-konform ETF-ek, egy kicsit drágábban, de azért még elfogadható áron (0,07%):
ezen a linken találsz egy listát

Szerintem pl. az iShares Core S&P 500 UCITS ETF (Acc) kiváló választás lehet, mert nem fizet osztalékot, és ezért nincs adóztatható jövedelem egy buy-and-hold stratégia esetén. Amennyire én belelátok a dolgokba, a "sima" ETF-ek sosem lesznek EU konformok, hanem ezek a UCITS ETF-ek jöttek ki helyettük. Szóval megköszönhetjük az EU-nak, hogy 3-4 bázisponttal többet fizethetünk ugyanazért, valószínűleg ez fedezi a kibocsátók többletköltségeit.

Mélyebben egyelőre nem jártam utána a témának, de első körben én is ezen a vonalon indulnék el.

Az OsztalékPortfólió hírlevele teljes terjedelmében ITT érhető el. A teljes anyagból többek között azt is megtudod, miként értesülhetsz a véleményem szerint aktuálisan legjobb befektetési célpontot jelentő osztalékrészvényekről.

Megnézted már az online osztalékbefektetési képzés ingyenes videóit? Itt találod őket: http://osztalekportfolio.com/online_osztalekbefektetesi_kepzes


comments powered by Disqus