Régóta fontolgatom, hogy megosztom a gondolataimat a mostanság igencsak felkapott „korai nyugdíjazással” (early retirement) kapcsolatban. Végül addig halogattam ezt, míg egyik barátom, Takács Szabolcs kiállt a nyilvánosság elé, és 30-as nyugdíjas néven megtöltötte a hazai médiát az üzenetével.

Szabit jól ismerem, korábban dolgoztunk is együtt, és már a Facebook oldala elindulása előtt is többször beszélgettem vele a témáról. A legtöbb kérdésben egyetértés volt köztünk. Véletlenül sem ismételgetni akarom az általa elmondottakat, és a médiahullámra se szeretnék felkapaszkodni, az viszont kifejezetten zavar, hogy az egyébként korrekt tevékenységének hatására egyre több olyan félrevezető írás jelenik meg a médiában, ami azt az üzenetet közvetíti, hogy „Utálod a munkádat? Menj nyugdíjba 30 évesen!” Szerintem a többség nem képes erre. És ami igazán érdekes, hogy nem is elsősorban a matek miatt.

Tudatosan csak a kirakó egyik elemét vállaltam be

A korai nyugdíjazás nem szól másról, mint hogy számodra elfogadható, nem kényszernek érzett tevékenységekből és forrásokból több bevételre tegyél szert, mint amennyiből az általad megkívánt életszínvonal fenntartható, miközben jól érzed magad a folyamat során. A „számodra elfogadható” és a „jól érzed magad” komponensek erősen sugallják, hogy nincs egységes 30-as nyugdíjas sikerrecept, hiszen mindannyian mások vagyunk. (Valakinek például csak a totál passzív bevétel fogadható el a nyugdíjas léthez, míg más szívesen végez némi pénzért olyan munkát, ami iránt kifejezetten lelkesedik.)

A bevétel, költség és életérzés hármasból az Osztalékportfólió oldal indításakor tudatosan a bevételtermelő befektetések kirakó darabkájára fókuszáltam, és nem is nagyon akartam a többi kapcsolódó területen „megmondó emberré” válni, holott saját bőrömön tapasztaltam, hogy a másik két elem helyére kerülése legalább ennyire fontos a célba éréshez.

Csak a célom volt totálisan hibás

Örülök, hogy tizenévesen kitűztem magam elé a korai nyugdíjba vonulás célját, mert így már a 33 éves koromban történt „megérkezéskor” megtapasztalhattam, hogy egyáltalán nem is ilyennek képzeltem az adott állapotot, és tulajdonképpen mindvégig nem is ezt akartam. A számszerű célok hajszolása közben viselt szemellenzőben ugyanakkor nem vettem észre, hogy nem a legjobb úton járok. (Így is szerencsés vagyok, mert sokan talán egész életükben nem jutnak el erre a felismerésre.)

Éppen Szabi ajánlotta figyelmembe egyik sörözésünk alkalmával az Okinava-tanulmányt, aminek lényege (számomra), hogy ott az emberek azért élnek rendkívül sokáig, mert olyannal töltik az életüket, amit szeretnek. Nem is nagyon mennek nyugdíjba, hiszen ha egész életükben jókedvvel csinálják a dolgukat, akkor miért fosztanák meg magukat az örömtől azáltal, hogy visszavonulva éljenek? Ezzel szemben a nyugati kultúra „semmittevésre éhező” nyugdíjas jelöltjei – amilyen eredetileg én is voltam – elég keményen megtapasztalják, hogy az értelmetlen, tartalom nélküli nyugdíjas élet általában nem tart túl sokáig. Az általánosan elterjedt modellben dolgozunk a nyugdíjért, hogy aztán gyorsan belehaljunk a fölöslegessé válás érzésébe. Mi lenne, ha inkább azzal töltenénk az aktív éveink közül néhányat, hogy rájöjjünk, mit szeretünk igazán csinálni és akkor nem a nyugdíjért tepernénk, hanem találnánk örömöt is a mindennapokban?

„Mondja ezt, aki osztalékból él…”

Igen és nem. Élhetnék osztalékból, mivel a havi átlagos nettó osztalékbevételem már évek óta stabilan fedezi a megélhetési költségeimet, eddigi életem során mégsem „éltem fel” egyetlen dollár osztalékbevételemet sem. Azért nem kellett az osztalékokhoz hozzányúlnom, mert mindig találtam magamnak valamit, amit éppen élveztem és értékesnek éreztem, és ezt általában meg is fizette a piac. Legyen szó könyvírásról, tanfolyam készítésről, bármiről. Az osztalékbevételeim számomra egyfajta biztonsági hálót jelentenek, és mivel folyamatosan növelem a portfóliómat, egyre magasabbra húzom ezt a hálót. Biztonsági játékos vagyok, ha olvastad a könyvem, nem okozok ezzel meglepetést…

A fájdalomcsillapító elmélet

Oldalak százait lehetne teleírni arról, hogyan csökkentheted a megélhetési költségeidet vagy miként tegyél szert több bevételre. Őszintén nagyon unom már ennek a csontnak a rágcsálását. Szerintem sokkal inkább annak van értelme, ha összekapcsoljuk a három kirakóelemet, ugyanis korántsem függetlenek egymástól. Egy brit sráccal beszélgetve (jó, sörözve) „painkiller theory” azaz fájdalomcsillapító elmélet néven öntöttem formába a következő gondolatot. Nyilván a sörök is szerepet játszottak benne, de azóta többen lenyúlták már ezt tőlem, szóval lehet benne valami.

A legtöbb ember hónapról hónapra költ felesleges dolgokra, csak azért, hogy jobban érezze magát. Fokozottan igaz ez azokra, akik óriásfizetésekért dolgoznak valami olyan munkakörben, amit kifejezetten utálnak. Félelmetes mennyiségű pénz megy el luxus- és élvezeti cikkekre, amikkel az önkínzásukat kompenzálják. Az első sorból néztem ezt a mozit, elég jó kapcsolataim voltak a pénzügyi szektor közép- és felsővezetői körében. Az, ahogy magát érzi valaki, közvetlen kihatással van arra, hogy mennyiből tudja megteremteni az általa vágyott életszínvonalat (mert esetleg nem is vágyik túlzó dolgokra, hogy mást kompenzáljon vele), ezáltal pedig közvetetten meghatározza, hogy mindehhez mekkora bevételre van szükség. Minden belőled ered, a pénz csak a „probléma” látszat része, amivel kellemesen el lehet bíbelődni, amíg a halálos ágyadon be nem ismered, hogy végig nem merted meglátni a lényeget, mert egyszerűbb volt az Excelben számokat húzogatni.

Mielőtt motivációs tréneri magasságokba emelkednék – vagy éppen süllyednék –, és engem is beperelne Tibi atya (ami nyilván jót tenne az ismertségemnek, a nyugis osztalékbefektető életemnek viszont már kevésbé), néhány kérdéssel le is zárom ezt a szakaszt. Szerinted Te költesz fájdalomcsillapítókra azért, mert „nem vagy a helyeden” és ettől nem érzed jól magad? Mennyivel élhetnél kevesebb pénzből, ha ezeket a tételeket kihúznád? Lehetséges, hogy már most is szabad lehetnél? Én például évekkel később vettem észre, hogy elértem az „anyagi függetlenségként” emlegetett állapotot, mint ahogy ez megtörtént, és amennyire tudom, Szabi is hasonlóan volt ezzel, még ha erősen különböző utat jártunk is be. Ha nem adsz időt magadnak, talán fel sem ismered, hol tartasz.

Élet struktúra nélkül?

Amikor egy célt tűzöl ki magad elé, sosem azt az adott dolgot akarod elérni, hanem egy érzést szeretnél általa átélni. A többség talán azért szeretne „30-as nyugdíjas” lenni, hogy senki ne mondja meg neki, mit csináljon. Ezzel szemben az az igazság, hogy a többség csak úgy tud létezni, ha igenis megmondják neki, mit csináljon. Kell egy külsőleg erőltetett struktúra az életükbe, ami ha megszűnik, hirtelen légüres térben találják magukat.

Több felsővezetőként dolgozó ismerősömmel történt ilyesmi, amikor néhány hónapos szabadságra mentek, azzal a céllal, hogy ők majd jól kipihenik magukat és értelmes dolgokkal foglalkoznak. Az igazság az, hogy hanyatt-homlok menekültek vissza abba a menedzser életükbe, amit korábban habzó szájjak szidtak, mert megtapasztalták, hogy a szabadságérzés nem pénz kérdése. Azért dolgozni kellene. Magunkon.

Szerintem a 30-as nyugdíjas életforma legnehezebb alkotóeleme az az „önfejlesztő, önfelfedező” munka vagy éppen utazás, ami nélkül én például biztosan nem lennék boldog a bőrömben. Nem akarok általánosítani és okoskodni ebben a témában, csak addig szoktam merészkedni, hogy időről időre megosztok kérdéseket a hírlevélben, amik az általam érdemesnek vélt irányba terelhetik a gondolataidat. Egyszer régen feltettem itt egy olyan kérdést, hogy ki vagy te valójában, ha minden tanult szerepedet (szülő, főnök/alkalmazott, férj/feleség, befektető, sportoló, stb.) lerántod magadról? Mi marad akkor? Remélem, hogy Szabi felvállalja majd, és a korai nyugdíjazás hatalmas médiaérdeklődést kiváltó komponensein túl ezekről a kérdésekről is fog beszélni. Ahogy sörözés alatt beszél is.

Kell az, hogy „rendben legyél magaddal”, különben nem lehetsz fiatalon elégedett nyugdíjas. Ez a sztori jóval többről szól, mint a bevételeid és kiadásaid különbözetéről. Kívánom Neked, hogy erre ne akkor jöjj rá, amikor már éveket vesztegettél el. (Ahogy én…) És hogy ehhez hozzá is járuljak, javaslom, hogy végezz el egy kísérletet!

A puding próbája az evés

Ez nem gondolatkísérlet, kifejezetten csak úgy ér valamit, ha meg is csinálod a gyakorlatban. Ha a szabad „nyugdíjas” életet céloztad meg, akkor a hirtelen eszedbe jutó kifogáshegyek ellenére vegyél ki már most egy hosszabb szabadságot és még véletlenül se menj el nyaralni, hanem töltsd úgy az időt, ahogyan majd a „célban” töltenéd a napjaidat! Szánj rá időt és tervezd meg ezt az időszakot, aztán pedig folyamatosan figyeld az érzéseidet! Esetleg pár nap elteltével máris úgy érzed, hogy kellene csinálnod valamit, hogy hasznossá tedd magad? Egyáltalán mitől lenne meg a hasznosság érzésed, ha a standard munkádtól elvonatkoztatsz? Ha én is tartottam volna ilyen főpróbát, kevésbé csapott volna arcon a valóság 33 évesen. Végezetül még egy dolog: mivel valójában „csak” egy érzést akarsz elérni a korai nyugdíjazás által, gondold végig, hogy másképp is átélhetnéd-e! Ezért a kérdésért milliókat fizettem volna az ironman célkitűzésem előtti pillanatig, aztán viszont már nem volt hátraarc, és maga az út ajándékozott meg nem kevés önismereti meglepetéssel.

A legtöbben meglátásom szerint nem a nyugdíjas-kirakó pénz részén fognak elbukni. (Persze erre mindig rá lehet fogni.) Én továbbra is főként a befektetési komponensről fogok írni, és terveim szerint arról is döntő részben a nemzetközi piacra. A többi témában érdemes lehet Szabi írásait követnetek.

Az OsztalékPortfólió hírlevele teljes terjedelmében ITT érhető el. A teljes anyagból többek között azt is megtudod, miként értesülhetsz a véleményem szerint aktuálisan legjobb befektetési célpontot jelentő osztalékrészvényekről.

Megnézted már az online osztalékbefektetési képzés ingyenes videóit? Itt találod őket: http://osztalekportfolio.com/online_osztalekbefektetesi_kepzes