Gyerekkorom óta foglalkoztatott a gondolat, milyen lehet sokat utazni, más országokat és földrészeket is felfedezni, és esetleg tartósan máshol élni. Különösen a tengerpartok vonzottak. Az álmodozástól hosszú út és rengeteg tényező vezetett el oda, hogy néhány hónapja végül megszületett a döntés: elköltözünk Albánia déli részére, egy Saranda nevű tengerparti városba. Több szempontból is rendhagyó ez az írás, de azért helyenként kapcsolódik az osztalékbefektetés témájához.

Egy másik nézőpont

Tudom, hogy erősen megosztó, mégis felvállalom rögtön az elején: sosem voltam az a nagy „magyarkodó” típus, aki szerint mi vagyunk a világ közepe, és óriási kiváltság magyarnak születni. Szerintem a legtöbb ország lakói pont ugyanígy vélekednek magukról, mindenki szerint az ő nemzete a legkülönlegesebb, és az ő országa a legszebb.

Ennél az érzelmekkel átitatott, minden racionalitást nélkülöző nézőpontnál sokkal érdekesebbnek találom azt, amikor a történelem tényeit alapul véve, bizonyos magyarázó változók azonosítását követően adunk előrejelzést egy-egy ország vagy nemzet jövőjére vonatkozóan. Kényes téma ez, nem is sokan vállalták fel eddig magyar viszonylatban. Amennyire tudom, Johann Reichert, A magyar nemzet esélyei múltjának tükrében című könyve egyedülálló ebből a szempontból. A „kisember” szemszögéből végigkövetve az országunk történelmét, egész más nézőpontot ad, mint az iskolában tanított, csatákra és törvényekre összpontosító megközelítés. Márpedig ez a „kisember-nézőpont” az, amit többségünk napról napra él, és ha elfogadjuk, hogy az elmúlt sok száz év trendjei talán hatást gyakorolhatnak a jövőre, akkor érdemes lenne szélesebb körben is kinyitni ezt a könyvet.

A szerző három tényezőt határozott meg, melyek együttesen magyarázó változókként szolgálnak egy nemzet jövőjére vonatkozóan: demográfia, nyelv és erkölcs. Ha megállsz itt egy pillanatra, és végiggondolod ennek a három szónak a mögöttes jelentéstartalmát, szerintem nem nehéz belátni, hogy ezeknek a tényezőknek valóban lehet közük ahhoz, milyen irányba fejlődik egy ország, illetve hogyan alakul egy nemzet sorsa.

Úgy gondolom, hogy Magyarország esetében mindhárom tényező egy irányba mutat. A népesség számának és összetételének változását szerintem nehéz pozitívan értékelni. A legújabb kivándorlási hullám kontraszelekciós hatását kifejezetten érezheti bárki, aki itthon maradt. A nyelv ápolásával és fejlődésével kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy a hozzám százával érkező levelek közül az a ritkább, ahol a feladó ismeri a magyar helyesírás szabályait, legalább alapszinten. Nem kritikaként írom, egyszerűen úgy tűnik, hogy ez az új standard. Az erkölcs kategória boncolgatásába pedig inkább nem is mennék bele. Ha ezek a magyarázó változók a jövőben is működnek majd, akkor szerintem a hangos „magyarkodás” helyett ideje észbe kapni. Pártállástól és mindenféle hitrendszertől függetlenül.

Fontosnak tartom leszögezni, hogy nem azért költözök el, mert egyetlen, évekkel ezelőtt elolvasott könyv alapján leírtam Magyarországot. Egyszerűen csak szerettem volna bevezetőként megmutatni egy olyan nézőpontot, ami szerint talán nem a világ legjobb és legracionálisabb döntése a „magyar-trend” élethosszig tartó meglovagolása.

A belső iránytű

Nagy hatással volt rám Guy Spier, The Education of a Value Investor című könyve is, melyben leírja, hogy a tartalmas, nyugodt, és saját értékrended szerint megfelelő élet kialakításához elengedhetetlen a számodra megfelelő környezet megteremtése. Warren Buffett simán élhetne New Yorkban vagy bárhol a világon, ő mégis a semmi közepén, a nyugodt Omahában érzi jól magát. Amikor ezeket a sorokat olvastam, már tudtam, hogy az én Omahám nem Budapesten lesz. Jászberényből kerültem fel az egyetem miatt, és sose éreztem magam igazán itthon. Sokkal közelebb áll hozzám egy kisebb város nyugodtabb életvitele, mint a fővárosi rohanás, állandó stresszelés és műbalhék. Valamelyest persze ki tudom vonni magam a környezetem hatása alól, de miért akarnám nehezített pályán játszani az élet nevű játékot, amikor létezik egy „switch difficulty” gomb, amire bármikor rányomhatok?

Érzi azt az ember, amikor nincs jó helyen. Legyen szó munkahelyről, párkapcsolatról, lakhelyről, bármiről. Az elmúlt években Magyarországon olyan dolgok történtek, amik az én értékrendemmel nehezen összeegyeztethetők. Egy ideig el lehet nyomni az ezzel kapcsolatos érzéseket, de a belső iránytű azért folyamatosan jelzett: nem vagyok jó helyen. Időközben a lakást is kinőttük, amiben kb. 10 éve élünk. Minden szempontból olyan pontjára értem az életemnek, amikor környezetváltozásra van szükségem. Ettől a döntés még nem jött könnyen! A következő kérdés lendített túl a holtponton: Bánnám-e 20/30/50 év múlva, ha most nem lépem meg a külföldre költözést? A válasz egyértelmű igen volt, innentől pedig már „csak” a hova kérdését kellett tisztázni.

Nem adta könnyen magát

Évek teltek el a döntés meghozása óta, és rengeteget utaztunk ezen időszak alatt. Nem kifejezetten azért, hogy költözési célpontot keressünk, de egyértelműen ebből a szempontból is nézegettük a legtöbb helyet, ahol megfordultunk. Semmi olyat nem találtunk, ami mindkettőnknek tetszett, és ár-érték arányban is rendben lett volna, így hosszan ültünk a „menjünk vagy maradjunk” érzelmi hullámvasúton. Míg végül egy hirtelen jött ötlettől vezérelve elmentünk Albániába.

Albánia nem az az ország, ami a legtöbbek fejében vonzó kivándorlási desztinációként szerepel. Már több mint 10 éve cikket írtam a Portfóliónál az ország adottságairól, az ingatlanpiacában rejlő esetleges lehetőségekről, akkor azonban még mindenki lebeszélt az odautazásról, mondván hogy veszélyes. Végül 2018-ban, egyfajta „nincs semmi vesztenivalónk” alapon felvettük a kapcsolatot albán ingatlanosokkal, és nekivágtunk egy pár naposra tervezett kalandtúrának. Kicsit olyan volt ez, mint a contrarian tőzsdei megközelítés: amikor a várakozások rendkívül alacsonyak, és ennek megfelelően agyonvert árazás mellett forog egy részvény, arról a bázisról nem túl nehéz pozitív meglepetést okozni és ezáltal kiemelkedő befektetési teljesítményt elérni. Albánia több szempontból is pozitív meglepetést okozott.

Északról délre autózva „megállapítottuk”, hogy évtizedekkel lehetnek lemaradva Magyarországhoz képest, és őszintén szólva a Sarandáig vezető úton egyetlen olyan települést se láttunk, ami érzésre szóba jöhetett volna odaköltözés szempontjából. Ez a déli város viszont világviszonylatban is kilógott a sorból, ugyanis egyikünk se tudott rögtön nemet mondani rá. A tömörség kedvéért csak felsorolásszinten néhány pozitívum: ideális az időjárás a sportoláshoz, gyönyörű a tengerpart és a hegyek, leírhatatlanul barátságosak az emberek, stabil és vállalható sebességű az internet, relatíve közel van Magyarországhoz. Tényleg sok évig keresgéltünk, az egyértelmű befutót viszont nem valami agyonstrukturált döntéshozatali procedúra és összetett Excel matek eredményeként azonosítottuk, hanem érzésre. Vannak pillanatok az életben, amikor egyértelműen érzed, mit kell tenned. Nekünk ilyen volt, amikor beléptünk a leendő otthonunkba, kb. 30 ingatlan „megtekintése” után…

Minőség vagy cigarettacsikk?

Ezer eurós négyzetméterár környékén már „európaihoz közeli” színvonalú és jó elhelyezkedésű ingatlanokat lehetett nézegetni, de volt a kínálatban ennek feléért is lakás! Ha nem saját célra kerestünk volna, szinte biztosan megveszem 500 eurós négyzetméteráron azt a 3 szobás lakást, ami olyan szinten volt berendezve, hogy a minőségi tételekkel feltöltött borhűtőt, luxuskonyhát, lapos tévéket, bőr ülőgarnitúrát, sőt még a teli ruhásszekrényeket is otthagyta az eladó. Befektetésre bőven voltak ígéretes célpontok, az otthonunk megtalálása viszont keményebb dió volt.

Rövidre fogva a sztorit, végül megvettük a város egyetlen olyan minőségű és adottságú lakását, ami megfelelt az igényeinknek. Ez sokkal inkább egy Buffett-féle „minőséget korrekt áron” típusú vásárlás volt, mint egy Graham-féle „cigar-butt” befektetés. Az a tapasztalatom, és több helyen olvastam is, hogy megfelelő lokációjú, jó adottságokkal rendelkező ingatlan tulajdonosaként hosszú távon nagyjából annyira nehéz bukót összehozni, mint minőségi cégek részvényeseként.

Mióta márciusban leszerződtünk, és a hozzám közelállóknak részletesebben is elmeséltem a vásárlási folyamatot, már többen akarnak kint ingatlant venni. A legdurvább, hogy nemzetközi szinten is jelentős tőke felett diszponáló csoport is megtalált azzal, hogy Albánia a következő célpontjuk, és örülnének, ha kint élőként tudnánk nekik segíteni. Őszintén nem ismerem még mélységében a helyi piaci viszonyokat, viszont amit eddig láttam és tapasztaltam, azok alapján látok lehetőségeket. A mindkét oldalról megerősített EU-csatlakozási szándék pedig tovább támogathatja a befektetési kedvet. Úgy tűnik, hogy bónuszként teljesen véletlenül jókor leszünk jó helyen, még ha nem is ilyen céllal megyünk ki.

Géraldine - Egy magyar nő Albánia trónján

Az említett „tőkéscsoport” vezetője hozta szóba a híres albán-magyar barátságot, ami tapasztalatai szerint is elég egyoldalú, ugyanis miközben az albánok tisztelnek és szeretnek minket, a magyarok többsége leginkább bűnözőnek tartja őket. A történelmi barátság egyik oka Apponyi Géraldine, aki az albán király feleségeként akkora tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett, hogy még a kommunisták se próbálták meg bemocskolni a nevét. (Őszintén semmit nem tudtam az albán-magyar történelmi kapcsolatról és Albánia történelméről sem, amíg el nem olvastam Joséphine Dedet, Géraldine - Egy magyar nő Albánia trónján című lebilincselő könyvét.)

Géraldine királyné egyébként így nyilatkozott első albániai benyomásáról:

„Engem lenyűgözött az ország szépsége, nagy turisztikai lehetőségeket láttam benne […] Az albán Riviérán csodálatos partrészek voltak, a hegyekben pedig a téli sportokra kiválóan alkalmas helyek…”

A „láttam már ezt a filmet” érzés

Többször voltunk kint Sarandában a szerződéskötés óta, és mindannyiszor az az érzésem volt a város hónapról hónapra látható fejlődése kapcsán, hogy „láttam már ezt a filmet”, tudom, mi következik. Ilyen környezetben nem túl nehéz vállalkozási és befektetési ötletekkel előállni, mert szemlátomást olyan utat jár be az ország, amire már volt példa előtte. Csak várhatóan a sebesség lesz más.

A fejekben egyelőre szerencsére nagyon nem az van Albániáról, hogy mennyire ígéretes ez az ország. Ennek illusztrálására, ha merném, idézném a legközelebbi barátaim és családtagjaim első őszinte kérdéseit, amikor meglepetésszerűen bejelentettük, hogy odaköltözünk. Mindenkinek jobb úgy, ha mégsem teszem. A lényeg, hogy az árazásban meglátszik ez a látatlanban megítélés, elítélés.

„Mielőtt elítélnénk a Sasokat, el kell menni az országukba”, mondogatta gyakran Géraldine királyné. Én nem bánnám, ha még nem mostanában kerülne fel komolyabban a befektetési térképre Albánia. Ahogy a részvény célpontjaimnál is azt szeretem, ha évekig nyomott áron vergődnek és lehet belőlük hosszú távra gyűjtögetni, úgy Albániát is szívesen megismerném közelebbről mielőtt a nagytőke megjelenik.

A biztonsági ráhagyás és a legrosszabb forgatókönyv

Osztalékbefektetőként, és egyáltalán pénzügyi témában tudatosan gondolkodóként kiemelten fontos volt számomra, hogy milyen megélhetési költségekkel lehet számolni Albániában. Ha azt mondom, hogy magyarként a világot járva nem sok olcsóbb helyet lehet találni hazánknál (legalábbis olyan országot, ahol élnék is), akkor nem túlzás azt állítani, hogy Albánia pont ilyen! Állítólag négy fős családok élnek kényelmesen havi 700 euróból. Ezt nyilván nem tudtuk ellenőrizni, de azért a bevásárlásaink és a tengerparti éttermezések nyomán erősen úgy tűnik, hogy művészet lenne havi szinten annyi pénzt elkölteni kint, amennyiből Budapesten élünk.

A várhatóan alacsonyabb megélhetési költségek pedig azt eredményezik, hogy a havi osztalékbevételünk még jobban „túlfedezi” majd a kiadásainkat, azaz növekszik a biztonsági ráhagyás mértéke anélkül, hogy a portfólióméret nőtt volna, vagy osztalékemelések érkeztek volna. Ezen a ponton érdemesnek tartom azt is kiemelni, hogy az osztalékbefektetés egyik óriási előnye, hogy dollár bevételt ad, amit világszinten bárhol felhasználhatsz. Az ebből fakadó biztonságérzet számomra rendkívül fontos, míg ha kizárólag forint bevételeim lennének, akkor rosszul érezném magam. (Különösen a közelmúltbeli árfolyam alakulást nézegetve tűnne úgy, hogy beszűkülnek a lehetőségeim, világviszonylatban szemlélve. Valakit ez nem zavar, engem igen.)

Mielőtt aláírtuk a szerződést, feltettük magunknak a kérdést, hogy mi a legrosszabb, ami történhet? A „worst-case scenario” számomra azt tartalmazza, hogy valamiért nem érezzük jól magunkat, és hazajövünk. Ebben az esetben lesz egy reális áron vásárolt minőségi ingatlanunk, amit megtarthatunk befektetésként vagy nagyobb bukó nélkül idővel eladhatunk. Emellett a legfontosabb, hogy megszűnik a „mi lett volna ha” típusú hiányérzet, hiszen bevállaltuk az elköltözést, és kipróbáltuk a tengerparti életet is. Izgalmas kalandként fogom fel ezt az egészet, megfelelő „downside protection” mellett, így ahelyett, hogy bármin is stresszelnék, már alig várom a költözést.

Hogyan tovább?

Terveim szerint a magyar nyelvű OsztalékPortfólió oldal és a nemzetközi FALCON Method hírlevél szolgáltatás működését nem fogja érezhetően érinteni a költözés. Ha nem írok róla, nem is vennétek észre. Változás mindössze annyi lesz, hogy személyes konzultációra nem lesz már lehetőség, de ezzel eddig is kevesen éltek, mivel sosem hirdettem. (Ha gondolkodsz ilyenben, még mostanában keress meg!) Beszélgetős rendezvények kedvéért szívesen hazautazok időnként, ha van rá komolyabb igény, ezt azonban nem akarom megjósolni.

Várhatóan decemberben költözünk. Az októberi barcelonai Ironmanre való felkészülés és a november eleji New York Marathon tartott itthon eredetileg, míg végül a napokban elvállaltam egy november végi előadást is, mert az ígéretek szerint 500-600 ember fog rá eljönni. Ha közülük csak néhánynak az életére hatással tudok lenni, akkor már megéri egy pár héttel eltolni a költözést.

A hidakat természetesen nem égetem fel: a magyarországi vízparti telkünket (ahova korábban családi házat terveztünk) megtartjuk, ahogy a jelenlegi lakást is, valamint a magyar céget is fenntartom, amíg az itthoni érdeklődés indokolja. A magyar nyelvű FALCON videók pedig mindaddig érkeznek, amíg a szolgáltatás életképes. A július 6-án megkötött Ycharts Professional adatszolgáltatói szerződés és annak csaknem 5000 dolláros éves összege is azt mutatja, hogy hosszú távra tervezek, és ezen semmit nem változtat a költözés.

Zárásként hadd hangsúlyozzam, hogy véletlenül sem volt célom a leírtakkal senkit elköltözésre vagy épp albán befektetésre ösztönözni. A lényeg, hogy találd meg a saját „Omahád”, ahol nyugodtan élhetsz és alkothatsz, az osztalékbevételeid tervezésénél pedig számolj egy egészséges biztonsági ráhagyással, és ami a legfontosabb: figyelj a belső iránytűdre, és akkor jól fogod érezni magad! Úgyis csak ez utóbbi számít, a pénz mindössze egy eleme a kirakónak…

Az OsztalékPortfólió hírlevele teljes terjedelmében ITT érhető el. A teljes anyagból többek között azt is megtudod, miként értesülhetsz a véleményem szerint aktuálisan legjobb befektetési célpontot jelentő osztalékrészvényekről.

Megnézted már az online osztalékbefektetési képzés ingyenes videóit? Itt találod őket: http://osztalekportfolio.com/online_osztalekbefektetesi_kepzes