OsztalekPortfolio.com
„Tudják, mi okoz nekem örömet?
Az osztalékaim beérkezése.”
(John D. Rockefeller)

Szülinapi vacsora, egy érdekes csavarral (hírlevél)

osztalekportfolio.com - 2015. június 7., vasárnap 11:42

Egy éve, május utolsó napján jelent meg az OsztalékPortfólió oldal első havi hírlevele, amire azóta nagyobb hírverés nélkül is több mint hatvanan iratkoztatok fel. Külön öröm, hogy egy év alatt sikerült eljutni addig, hogy sokak kérésére és kérdéseire válaszul összeállt egy képzési anyag, amivel át tudom adni az általam alkalmazott gondolkodási keretrendszert az érdeklődőknek. A („főpróbát” követő) első ilyen szervezett tréning épp a napokban valósult meg, abszolút jó hangulatban, pozitív tapasztalatokkal.


Emellett szokás szerint arról szólt a hónap, hogy igyekeztem kihasználni az általam lehetőségnek ítélt helyzeteket, amiket a piac felkínált. Szerencsére ilyenekben nem volt hiány az utóbbi hetekben sem, főként a kötvénypiaci hullámvasútnak köszönhetően, ami elsősorban az ingatlanpiaci szektor vállalatait, a REIT-eket árazta le.

Aki az elejétől fogva követi a hírleveleket, emlékezhet még olyan hónapokra, amikor arról írtam, nagyon szívesen vennék még ingatlanos cégek részvényeiből, csak sajnos rettentő drágák lettek. Mindig könnyű arról nyilatkozni, mit csinálnék, ha… A befektető sikerét viszont az határozza meg, mit lép, amikor bekövetkezik a nagybetűs HA. Sokan ilyenkor hezitálnak, vagy kifejezetten lebeszélik magukat a korábbi álláspontjukról. Nézzük meg egy érdekes konstrukcióban szervezett vacsora példáján keresztül, milyen gondolatok bukkannak fel, amikor a piac tálcán kínál egy lehetőséget!

A vacsora attól különleges, hogy egyszerre csak egyetlen fogást látunk, ebből annyit ehetünk, amennyit akarunk, miközben fogalmunk sincs, hogy hányféle és milyen ételt fognak még felszolgálni. Vissza nem kérhetünk egyetlen előző fogást sem, mindenből pontosan annyi a miénk, amennyit megettünk belőle, amikor az volt soron. Emellett természetesen nem rendelkezünk korlátlan gyomorkapacitással (mint ahogy végtelen tőkével sem). Mivel nem látunk előre egyetlen fogással (kereskedési nappal, héttel, hónappal) sem, ezért nincs olyan, hogy tökéletes stratégia. Aki együtt tud élni ezzel a tudattal, kellemes élménnyel gazdagodhat, aki viszont görcsösen az optimumra törekszik, elég komoly frusztrációt kénytelen elszenvedni.

Egy ilyen játékban rengetegféle kimenet lehetséges. Végignéztük a teljes kínálatot folyamatosan a jobbra várva, míg végül szólnak, hogy ennyi volt, haza lehet menni üres hassal? Óvatosságból alig ettünk az utólag nekünk legjobban ízlő ételből, hátha érkezik még más hasonló is? Teleettük magunkat már az első jelöltek egyikével, hogy később döbbenten nézzük a véget nem érő, mesébe illő felhozatalt? Mindannyian más beállítottságúak vagyunk, ezért Neked is magadnak kell eldöntened, azzal tudsz-e könnyebben együtt élni, ha adott volt a lehetőség és nem (vagy csak minimálisan) használtad ki, vagy azzal, ha durván bevásároltál és esik tovább a kiválasztott részvényed. Velem utóbbi szokott gyakran megesni, de ez rengeteg Buffett és Munger okosság olvasása után egyre kevésbé zavar.

A lényeg, amit ezzel az egésszel mondani akartam, hogy azonosíts célpontokat, várd ki a lehetőségeket, amikor pedig eljönnek, mindenképp legyen annyi magabiztosságod, hogy lépj! Nem ekkor kell megkérdőjelezni magad, a felkészülésre bőven volt elég idő, míg a megfelelő árakra vártál. A tudatos, hosszútávú portfólió építéshez elengedhetetlen, hogy meg tudd húzni a ravaszt. Tony Robbins Money című könyvében olvastam egy idézetet T. Boone Pickenstől: „Most people say: Ready? Aim! Aim!... But they never fire.” Nem nehéz megjósolni, hogy ebből a megközelítésből nem lesz semmi.

Az OsztalékPortfólió oldalt azért hoztam létre, hogy segítsek a felkészülés fázisában és a potenciális célpontok azonosításában. (A képzés után erre mindenki tökéletesen képes önállóan.) Egy dologban ugyanakkor nem tudok és nem is szeretnék szerepet vállalni: a vétel gombot mindenkinek magának kell megnyomnia, a tökéletesen egyedi pszicho korlátain mindenkinek magának kell áttörnie. Csak annyit tudok biztosan, hogy nagyon megéri, és hogy az általam alkalmazott Dividend Growth Investing néven ismert irányzat ebből a szempontból a legkisebb pszichológiai teher mellett alkalmazható, ezért is szeretném minél szélesebb körben ismertté tenni.

Az OsztalékPortfólió hírlevele teljes terjedelmében ITT érhető el. A teljes anyag tartalmazza a havi vásárlásaimat, a portfólió cégeivel kapcsolatos legfontosabb híreket és az aktuálisan általam érdekesnek tartott célpontok listáját.


comments powered by Disqus