Harminchét éves vagyok. Egy huszonéves barátom ül velem szemben, az asztal másik oldalán. Beszélgetünk, illetve inkább csak beszélgetnénk, mert mindkettőnk által érezhetően „elbeszélünk egymás mellett”. A szájából röpködnek a dollármilliók és a trendi amerikai kifejezések, melyek egytől egyig az anyagi sikert és az ultrahatékony életvezetést írják körül. Nagy céljai vannak, tesz is értük, és ez így természetes az ő korában. Semmiről nem akartam meggyőzni, inkább „csak” elgondolkodtatott, mennyire sokat tanultam azóta, amikor még én is ülhettem volna az ő székében, és talán mindössze néhány konkrét szám tekintetében különbözött volna a mondandónk.

[Ez kifejezetten nem egy „részvényelemzős” írás. Ha csak a részvények érdekelnek, akkor görgess a végére, ahol találsz számodra is érdekes, releváns tartalmat. Bár ha igaz rád az előző állítás, akkor talán te kaphatod a legtöbbet ettől a pár oldaltól.]

Szilánkosra robbant az agyonoptimalizált életem

Minden nap hajnalban keltem. Olvastam, jógáztam, meditáltam. Nagyon odafigyeltem arra, mit eszek. Céget vezettem, sok pénzt hoztam haza. A százával olvasott könyvek és „sikertréningek” segítségével olyan hatékonysági szinten pörgettem az életem, amit a legtöbb mai huszonéves fiú (férfi?) megirigyelne. (A nők talán némiképp máshogy gondolkodnak.) Fénysebességgel haladtam a kitűzött céljaim felé, közben pedig egyre távolodtam azoktól, akik számomra fontosak voltak. Utóbbit természetesen nem vettem észre, ez ugyanis nem fért bele a hatékonyan felépített napjaimba.

Hova vezetett életemnek ez a nem éppen rövid felvonása? Szabad szemmel látható mértékben nőtt a vagyonom, miközben egyre rosszabbul éreztem magam, az életvitelem ugyanis egyáltalán nem volt összhangban a belső értékrendemmel. (Amit akkoriban még nem is igyekeztem feltárni.) Meglehetősen csúnya időszak volt, amikor az agyonoptimalizált „életmodellem” rám robbant a belső feszültségek miatt, a szilánkjai pedig olyan mélyen maguk alá temettek, hogy évekig is eltartott, mire magamra találtam. Az igazi önmagamra. Véget ért az „erőből koránkelés”, a tanult „sikerszokások” tömkelegének belesűrítése a napokba. Új élet kezdődött, új életet kellett felépíteni. Valahogy…

Nem tegnapi történet ez, azért írom mégis le, mert ilyen szempontból (sem) egyedi eset az enyém. Rendkívül sok olyan emberrel vagyok kapcsolatban, akiket nemzetközi szinten sikeresként tartanak számon a saját területükön, és közülük többel megbeszéltem, hogy a fejlődési folyamat egyik állomásaként az ő ultrahatékony életük is széthullott, elég fájdalmasan kellett ráébredniük, hogy nem minden a hatékonyságról és a pénzről szól. Huszonévesen én még kevés voltam ehhez a felismeréshez, és szemlátomást ebben a korosztályban ma is sokan robognak ugyanazon a „kötött pályán”, aminek a végén én (is) belecsapódtam a téglafalba…

„Látod ezeket a számokat?”

Ezt kérdeztem a 30-as nyugdíjas néven ismertté vált Szabitól, amikor százával érkeztek a válaszok egy általam feltett kérdésre, ami valahogy így szólt: Mennyi pénzre lenne szükséged havi szinten ahhoz, hogy pénzügyileg szabadnak érezd magad? A szavazás eredményének összesítő linkjét sajnos nem találom, a mondanivalót azonban ha akarnám, se tudnám elfelejteni. Eredetileg ugyanis nem is akartam olyan magas összegkategóriát megjelölni a válaszok között, ami végül a szavazatok kimutatható százalékát kapta! (Havi nettó egymillió forint fölötti volt.) Szabi annyit mondott, szerinte elgondolkodtató, hogy még a „válogatott minőségű OsztalékPortfóliós közösségben” is mennyire tetten érhető az életszínvonal felfújódása.

Napokig foglalkoztatott ennek a szavazásnak az eredménye, én ugyanis „középkategóriás választ” jelöltem meg, aminél a megkérdezettek kb. harmada bizony több pénzt akart. Mi a baj velem? Félrelőttem valamit? Vagy mások lövik félre? (Persze nem kell egyformának lennünk.) Miután a szüleim elváltak, édesanyám új párja egy olyan srác lett, aki gyerekkorában elvesztette a szüleit. Volt még két testvére, akikről szeretett volna a távolabbi rokonok helyett ő gondoskodni. Ők is hozzánk költöztek. Hatan éltünk egy másfél szobás lakásban, a napi főétkezés pedig sokszor sült krumpli volt kenyérrel. Gimnáziumba jártam akkoriban, és talán soha nem éreztem magam annyira boldognak, mint azokban az években, miközben nem éppen vetett fel bennünket a pénz. (A legközelebbi ismerőseimmel se szoktam megosztani ezt a történetet, kommentárt pedig most sem fűzök hozzá. Vagy átjön ennyiből a mondanivalója, vagy úgyis feleslegesen erőlködnék.)

Szerintem a legtöbb ember valójában nem több pénzt akar, hanem egyszerűen jól szeretné érezni magát. A kettő között talán nincs olyan szoros összefüggés, mint azt sokan hinni szeretnék. (Szeretnék, mert addig is el lehet foglalni magukat egy számszerűsíthető cél, a pénzgyűjtés hajszolásával, és addig sem kell a mélyebb kérdésekkel foglalkozni.) Össze se tudom számolni, hányszor vágtak a fejemhez olyasmit, hogy „te könnyen beszélsz, nekem viszont még nincs elég pénzem… majd ha lesz, akkor máshogy fogom érezni magam”. Nem fogod. Minden cél elérése leginkább azt az érzést erősíti fel, ami az oda vezető úton munkálkodott benned. Ha nem érzed elég jónak magad, amíg nem csinálsz elég pénzt, akkor a „célban” fogod csak igazán kicsinek érezni magad. Ha nincs biztonságérzeted, és ezt a pénztől várod, akkor még bizonytalanabb leszel, amikor megtapasztalod, hogy óriási bankszámla vagy részvényportfólió mellett is ugyanazon aggódsz, mint korábban.

Trabant vagy Rolls-Royce?

Darnel Christian egyik kedvenc kérdése volt, hogy „hol jobb depressziósnak lenni: egy Trabantban vagy egy Rolls-Royce-ban?” Az emberek többsége rendszerint rávágta, hogy egy Rolls-Royce-ban, mire Christian a szokásos mosolyával nyugtázta ezt, és elmondta, hogy szerinte egy Trabantban jobb, mert onnan még van út felfelé, akkor még hiheted, hogy egy Rolls-Royce-ban ülve már minden rendben lesz. Amikor viszont elérted a csúcsot, nincs tovább, és mégis nyomorultul érzed magad, akkor már tényleg az élet valódi kérdéseivel kell foglalkoznod, mert nincs hova továbbmenekülni előlük.

Komolyan hiszem, hogy nagyon szorosan kapcsolódik ez a téma az osztalékbefektetéshez, ami mellett évtizedekre kellene elkötelezned magad, ha egyáltalán belekezdesz. Egyetlen olyan sikeres hosszú távú befektetőt se ismerek, aki megúszta volna az önismereti utazást. Figyeld meg, mennyire szerények és alázatosak ezek az emberek! A részvénypiac kiemelkedően jó tanár, talán a legjobb… ezzel együtt pedig a legdrágább is, ha „felkészülés” nélkül látogatod az óráit. Szerintem nincs olyan, hogy „csak úgy megveszed a részvényeket”, a sztori önismereti oldalával pedig egyáltalán nem foglalkozol. Amíg ugyanis a pénzben keresed a boldogságot, addig olyan érzelmek kötődnek a befektetési tevékenységedhez, hogy a Ben Graham által életre hívott Piac Úr figurája kaján vigyorral az arcán várhatja a sztorid könnyen megjósolható végét. Popcorn time!

Mindezek ellenére azt gondolom, hogy nagyon kevesen képesek rálépni egy valódi önismereti útra, ami vezet is valahova. Nem a műanyag megoldásokról beszélek, melyek keretében elolvasol heti egy „önfejlesztő könyvet”, hétvégente pedig eljársz a Lurdyba tréningekre, és ezzel kipipálod az önismeret projektet a heti feladatlistádon. Arról a szembenézésről beszélek, amit nem tudsz megúszni fájdalom nélkül, és ami ezzel együtt a legtöbbet tudja adni. Erről írok részletesen az „Egy ironman vallomásai” könyvben.

Pipa. Lépj tovább!

Maximálisan elfogadom, hogy könnyebb úgy az élet tartalmasabb, lényegi kérdésein (is) gondolkodni, hogy a pénzügyi háttered rendben van. Az enyém is rendben van, nem lennék hiteles, ha mást állítanék. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az életed pénzügyi dimenziója már attól a pillanattól kezdve sínre kerül, amikor valódi elköteleződéssel elindulsz az osztalékportfólió építés útján, vagy bármilyen más bizonyítottan működő úton. Az első tapasztalatokat megszerezve, a folyamatra ráérezve abszolút nem lehet kétséged afelől, hogy a választott megoldással jó irányba haladsz, és idővel célba fogsz érni. (Ha kétségeid vannak, más utat kellene keresned, mert a kétség sokba kerül majd egy piaci pánik időszakában.)

Aki megtapasztalja ezt a fajta „előretekintő magabiztosságot”, az motiváltan, jókedvvel tesz félre hónapról hónapra, és alig várja, hogy munkára foghassa a pénzét. Ennek köszönhetően hétszereződött meg az általam Facebookon idézett kőműves srác portfóliómérete is rövid idő alatt, nem pedig az árfolyam emelkedés eredményeként, ahogy azt sok nem túl jóindulatú levélben kétségbe is vonták az adott bejegyzés után. Ha érzed, hogy a pénzügyeid már jó úton haladnak, onnantól teljesen felesleges napi szinten ezen pörögnöd, nem kell erről szólnia az életednek. Nem érdemes tehát évtizedeket várni a „lényegi részre”…

Két rázós kísérlet

A legtöbben szabad életről álmodoznak, anélkül hogy igazán tudnák, mi is az. Azt szoktam javasolni, hogy tarts egy kockázatmentes főpróbát: vegyél ki egy vagy két hét szabadságot, és pontosan úgy töltsd el azt az időt, ahogy a szabad életed napjait elképzeled. Tervezd is meg előre! Véletlenül se menj el luxusnyaralásra, hanem a megszokott környezetedben próbáld megélni a „szabad napjaidat”! Nem lenne egyedi az eseted, ha a kísérlet után hanyatt-homlok menekülnél vissza a munkahelyedre, a megfelelően strukturált életedbe. Ezt persze nem kell kudarcként felfogni, egyszerűen csak egy erős indikációként, hogy van még min gondolkodni, van még min dolgozni magaddal kapcsolatban is. (Én sem vagyok kivétel, 2-3 nap „nyugdíj” után az új Xbox kontrollerét bele akartam vágni a tévébe, annyira nem tudtam mit kezdeni magammal. Szerencse, hogy időben kiderült, érdekes lehet mások számára is az osztalékbefektetés, ami szabaddá tett, mert így hasznosnak érezhetem magam, és jobban telnek a „nyugdíjas évek”.)

A második kísérlet talán még húzósabb. Tűzd ki célul, hogy egy hónapig a korábban megszokott összeg feléből élsz meg! Ezáltal gyakorlatilag a kukába dobod a „pénzért vett boldogság” receptjét, ami szerint sokan élnek. Ha bevállalod, elég sok érdekeset tapasztalhatsz meg. Sokkal nehezebb lesz így elmenekülnöd a saját gondolataid elől, önmagad elől. Talán több olyan felszabadult pillanatod is lesz, amikor boldognak érzed magad, akármit is jelentsen az.

A bakancslista csapdája

Messze nem egyedi az esetem, hogy egy agyonstrukturált, erőből önfejlesztő életvitellel törtettem a boldogság felé, amiről nem is igazán tudtam, mi az. Azt meg pláne, hogy mikor éreztem olyasmit utoljára. Elég jól illusztrálja ezt a korképet és kórképet a bakancslista-csapda. Ma már szinte szégyen bevallani „tudatosan élők körében”, ha nincs bakancslistád, hiszen akkor mégis mi szerint élsz? Át se gondoltad, mit szeretnél az élettől? Én is írtam egyfajta bakancslistát a rengeteg könyv és tréning hatására, majd az évek alatt rájöttem, mennyi buktatója van ennek a dolognak.

Ültem például egy céges taggyűlésen, néhány nappal egy hosszabb utazás előtt, és nekem szegezték a kérdést, hogy fogok-e óriási tengeri tehenekkel együtt úszkálni Floridában? Azt se tudtam, hogy ott lehet olyat. Most hogy már tudom, naná hogy fogok! (Az egyik legjobb élmény kerekedett belőle.) De mégis hogyan kerülhetett volna fel a bakancslistámra ez a „tétel”, amikor a lehetőség létezéséről sem tudtam?

A környezetemben sok olyat láttam, hogy a bakancslista sorainak pipálgatása igencsak gépiessé, görcsössé válik, miközben az illető a lista által adott merevség miatt észre sem veszi, milyen lehetőségek jönnek vele szemben. Ami nincs a listán, azt nehéz észrevenni, így pedig elmegy mellettünk az élet. Jókat nevetek az egykori bakancslistámon, mert mai szememmel nézve óriási hülyeségek is vannak rajta, miközben egy csomó olyan spontán dolgot csináltam, amik bármelyik lista tételnél többet adtak, holott nem szerepeltek az „élettervemben”. Eléggé elgondolkodtató, ahogy az is, hogy ha nem ismered a világ összes kínálkozó lehetőségét, és talán még a saját preferenciarendszeredet sem (megfelelő mélységben), akkor mégis hogyan tudnál egy ilyen priorizált bakancslistát összeállítani? (Priorizáltnak kell lennie, mivel bármit megkaphatsz az életben, de nem kaphatsz meg mindent.)

A bakancslista-módszer szerintem arra jó lehet, hogy elgondolkodtat, ötleteket generál, az viszont már a kellemetlen mellékhatása, ha azon kapod magad, hogy pipálgatva utazod körbe a világot és számolgatod, hogy hányadik országban töltöttél éppen szűk egy órát, csak hogy a „célszám” meglegyen.

A kör bezárult…

Ma újra korán kelek. Jógázok, olvasok. Sok pénzt csinálok. Cégeket vezetek, miközben egyiket sem fogom fel üzleti vállalkozásként. Egykor erőből csináltam ezeket, ma már magamtól teszem, anélkül, hogy más mondaná meg, mi lesz nekem jó. Mindent épp úgy csinálok, ahogy én szeretném. Figyelek magamra, jobban ismerem magam, mint 5-10 évvel ezelőtt, de ezt nem adták ingyen…

Az önismereti utazás talán soha nem ér véget. Az Ironman könyvben sem állítom egyetlen pillanatra sem, hogy az én életem készen van, simán előfordulhat, hogy megyek még néhány kört ezen a rázós pályán.

Néhány szó a részvényekről

Úgy döntöttem, hogy időről időre megosztok a FALCON hírlevél magyar nyelvű videóiból egy-egy olyan részletet, amiből lehet tanulni. Ezeket az ingyenes videókat az OsztalékPortfólió YouTube és Vimeo csatornáján találod. (Nem duplikált a tartalom, mindkettőre érdemes ránézned és feliratkoznod.)

Az egyik ilyen videóban a FALCON hírlevél fejlődéséről beszélek. Az ott elmondottaknak megfelelően tervezem a prémium hírlevél előfizetési díjának megemelését. Aki viszont aktív előfizetéssel rendelkezik, annak a díja örökre változatlan marad. Az amerikai könyvkiadóval már felvettem a kapcsolatot, mivel a FALCON könyvben szereplő hírleveles ajánlatot is változtatni szeretném. Amint választ kapok tőlük, módosítom az árat. A magyar közönségnek számíthat, hogy még a mostani árszinten tud csatlakozni, miközben az amerikaiak sokszor az ár alapján ítélik meg a minőséget, és a FALCON Method szolgáltatás aránytalanul olcsó a piacon. Ők kérdés nélkül kifizetik érte a dupláját is, neked viszont nem kell, ha még most csatlakozol. Időben szóltam. (Itt találod meg, milyen kupont érdemes használnod, és hogyan indíthatod el az ingyenes próbaidőszakot: http://osztalekportfolio.com/premium_hirlevel)

A FALCON-ban tényleg csak részvénybefektetésről írok és beszélek, minden ehhez hasonló, pénzügyeken túlmutató gondolatnak az Ironman könyvben találtam helyet. Ezért sem sportkönyv, és ezért is adhat sokat befektető aspiránsoknak (is).

Az OsztalékPortfólió hírlevele teljes terjedelmében ITT érhető el. A teljes anyagból többek között azt is megtudod, miként értesülhetsz a véleményem szerint aktuálisan legjobb befektetési célpontot jelentő osztalékrészvényekről.

Megnézted már az online osztalékbefektetési képzés ingyenes videóit? Itt találod őket: http://osztalekportfolio.com/online_osztalekbefektetesi_kepzes